Komposztálás

Tisztelt Lakosság

 

Mivel többen jelezték felénk, hogy a hulladékgyűjtő edényzetekbe helyezett hamu illetve zöld hulladék nem került elszállításra, ezért tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015. január elsejétől érvényes hulladékgyűjtéssel kapcsolatos törvény és kormányrendelet alapján módosított helyi Önkormányzati rendelet szakhatósági véleményezés alatt van.
A tapasztalatok alapján sok ingatlannál keletkezik hamu illetve salakanyag melyet a hulladékgyűjtő edényzetbe helyeznek el nagy mennyiségben. Ezért szeretnénk segítséget nyújtani e hulladékfajta elhelyezésével kapcsolatban.
A nedves, általános hulladékgyűjtő edényzetbe maximum a teljes hulladékmennyiség 10 %-a lehet hamu illetve salakanyag, melyet csak és kizárólag teljesen kihűlt állapotban lehet elhelyezni. A legpraktikusabb mindenki számára, ha a fent említett hulladékfajtákat nejlonzsákba vagy tetszőleges tasakba bekötve helyezi az edényzetbe.
Emellett a fahamu több módon is hasznosítható, többek között belekeverhető a komposztba, kiváló csúszásgátló jegesedés esetén, illetve a növények esetében a kártevő rovarok ellen is továbbá tökéletes tápanyagpótlást jelent a földbe forgatva.
 Közreműködésüket köszönjük!

Elérhetőségeink

Telefon: (76) 449 - 987
FAX:      (76) 449 - 987
Web:
https://www.lakigazdakft.hu
Szemétszállítás:
tszhadmin[kukac]lakigazdakft.hu
Szennyvízszállítás:
tfhadmin[kukac]lakigazdakft.hu
Bankszámlaszámunk:
52000018-11022970
Cégjegyzékszám: 03-09-116366
céget nyilvántartó cégbíróság: Kecskeméti törvényszék cégbírósága
 

«  december 2015  »
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031

Zöld hírek

Hányan vagyunk éppen?

Oldalainkat 29 vendég és 0 tag böngészi